INPRO KÉZIKÖNYV LETÖLTÉS

Kedves INPRO számlázó rendszer Felhasználó Partnereink,


Véget ért egy korszak.

Lassan két évtizedes életciklusának végére ért az InPro számlázó rendszer.
Annak idején amikor bevezettük még nagyon korszerű, sőt egyedülálló volt, de azóta már sok száz számlázó rendszer jelent meg a piacon, néhányuk csak pár éves ebből következően sokkal korszerűbb is.

Hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy megszüntetjük az InPro értékesítését és támogatását , nem vágunk bele egy több tízmilliós fejlesztésbe, hogy megfeleljen a folyamatosan változó igényeknek, a sok új NAV előírásnak, hiszen egyrészt mi elsősorban a légiáru-fuvarozáshoz értünk, számviteli ismereteink korlátozottak, mindig is kicsit idegen volt tőlünk a pénzügy és elszámolás világa, másrészt túl kevés speditőr cég használja az InPro-t,  jogszabálykövető fejlesztése jelenleg is veszteséges.

Rendes felmondással levélben hivatalosan is felmondtuk az InPro szerződésünket 2020. június 30.-al.

Természetesen nem kívánjuk nehéz helyzetbe hozni Önt mint hűséges Partnerünket.

Először is a felmondási idő leteltével, 2020. július 1.-től korlátlan ideig használhatják az InPro-t díjfizetés nélkül de kérem ne feledjék, csak a június 30. előtti NAV szabályok szerinti számlákat jelenti be.
Szerződésünknek megfelelően készítettünk egy olyan InPro verziót amellyel korlátlan ideig tudnak dolgozni az InPro-val, akár CCS eAWB vagy BACH rendszer nélkül is.

Amennyiben áttelepítésre lenne szükségük, rendszerfelügyeleti szolgáltatójuk vagy az IT-PNG Kft. el tudja végezni a munkát, ők jól ismerik a rendszert.

Ami pedig a legfontosabb, ha tanácstalan milyen számlázó szoftverre álljon át, segítünk Önnek a választásban.

Felvettük a kapcsolatot az egyik legnagyobb és legrugalmasabb számlázó szoftver gyártójával a JMGM Magyarország Informatikai Kft.-vel. Közel 1000 példányban használják a JMBill nevű pénzügyi rendszerüket országszerte több évtizede amelyhez külön KOBAK-SOLV beküldő szoftverre sincs szükség.
(A rendszer rövid bemutatóját csatoltuk.)
Amennyiben szeretnének egy az InPro funkcionalitásához hasonló, CCS eAWB rendszerrel összekötött rendszert, a JMGM Magyarország Informatikai Kft. készséggel vállalja a konzultációt és a JMBill számlázó rendszerük testre szabását és illesztését a CCS eAWB vagy BACH rendszerhez amihez természetesen minden segítséget megadunk számukra és erről elvi együttműködési megállapodást is kötöttünk.
Kérem vegyék fel közvetlenül Gácsfalvy László úrral (e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., telefon: (+36) 30 66 77 645)
a kapcsolatot amennyiben érdekli Önöket ez a lehetőség.

Még egyszer őszintén köszönöm sok éves hűségüket és remélem megértik indokainkat amiért az InPro fejlesztését megszüntettük.

Tisztelettel és Üdvözlettel,
István

Elkészült az április 1.-től kötelező NAV XML 2.0-val kompatibilis InPro amelynek már letölthető a kézikönyve a szokásos helyről:

Jogszabályi kötelezettségünknek megfelelően az alábbi linkekről letöltheti az Önnél telepített InPro számlázó rendszer legfrissebb 5.34. verziójának kézikönyvét

valamint elkészült a KOBAK-SOLV bejelentő modul legújabb 2.2.0.2 verziója is amelyeket jelentős mértékű fejlesztéssel készítettünk el - reméljük az Önök legteljesebb megelégedésére.

Kérjük az éles rendszer csere előtt próbálja ki mindkettőt a tesztrendszerén a NAV tesztrendszeréhez csatlakozva és kérjük tájékozódjon a NAV honlapján mikor frissítheti az éles rendszereket!
Kérjük sürgősen vegye fel a kapcsolatot az Önök rendszerfelügyeleti szolgáltatójával az IT-PNG Kft.-vel, hogy telepítse Önöknél az új verziókat, hogy az április 1.-i éles indulás előtt megfelelően kipróbálhassák, ellenőrizhessék az új verziók működését.

A KOBAK-SOLV 2.2.0.2. éles verzió .exe innen tölthető le!

A KOBAK_SOLV telepítési útmutatót és felhasználói kézikönyvet innen töltheti le amely az éles verzió 2.2.0.1 működését írja le részletesen.

Kérjük mindkét kézikönyvet tanulmányozzák át mert a NAV 2.0. XML nem csak technikai változást jelent de a számla stornózás vagy módosítás mikéntjét is érintheti, mivel eddig befogadta a NAV a szabálytalan módosításokat is a 2.0. azonban ezt már nem teszi lehetővé. Miről van szó? A NAV szabályok szerint módosítani MINDIG csak az eredeti számlát lehet. Ha már egyszer módosítottunk egy számlát akkor ha esetleg további módosítás szükséges akkor az új második módosító számlán is ugyanúgy az eredeti számlaszámra kell hivatkozni mint az első módosításnál és fel kell sorolni az eredeti számla és a módosító számla tételeit és a módosító számla értékét is mínuszolni kell. Fontos szabály, hogy az utolsó módosító számla fizetendő végösszege (és ÁFA tartalma) mindig megfeleljen a ténylegesen fizetendő összegnek.

A július 1.-től várható NAV követelmény változás már nem igényel új verziót, jelenlegi ismereteink szerint csak arról lesz szó, hogy minden számlát be kell küldeni, ezt egy beállítás módosítással megoldhatják az InPro-ban.

Jogszabályi kötelezettségünknek megfelelően az alábbi linkekről letöltheti az Önnél telepített InPro számlázó rendszer legfrissebb 5.34. verziójának kézikönyvét.


----------------------------------------------------------------------------------

 

NAV Online Számla interfész 2018. július 1.-től minden számlázó rendszerhez kötelező.

Ne ijedjen meg, ez a kötelezettség nem jelent Önnek hatalmas rendszerfejlesztési többletköltséget! Nem kell kifejlesztenie ezt az újabb XML-t és a beküldéshez szükséges kommunikációt és hibakezelést!

Olvasson tovább a rendszerről ide kattintva!

Várjuk szíves megrendelését és érdeklődését elérhetőségeinken vagy a sales()kvmtechnologia.hu e-mail címen.

... és mindez csak ennyiért:

1-2 felhasználó esetén 40.000,-

3-10  felhasználó esetén 80.000,-

11-100 felhasználó esetén 240.000,-

100+ felhasználó esetén egyedi árazás (HUF, nettó árak, egyszeri díj)

Olvasson tovább a rendszerről ide kattintva!


Miért válasszon minket?

  • Mert mi nem egyszerűen eladni akarunk Önnek, hanem mindenek előtt segíteni Önnek megtalálni azt, amire valóban szüksége van, majd a beszerzéstől az  üzembe helyezésen át a felhasználói oktatásig, mindent megoldunk Ön helyett! Így végre azzal foglakozhat, amihez a legjobban ért és ami az elsődleges feladata, saját Ügyfeleivel!
  • Mert nekünk mindig van időnk Önre!
  • Mert mi tudjuk, hogy nem mindig a legolcsóbb vagy a legdrágább a helyes választás!
  • Mert mindig gyorsan reagálunk a megkeresésekre és precízek vagyunk!
  • Mert folyamatos tájékoztatást adunk a megrendelések státuszáról.

 

Miért éri ez meg nekünk?

    * Mert nekünk az Ügyfeleink a legfontosabbak, hiszen tudjuk, hogy nélkülük mi sem léteznénk.
    * Mert nekünk az Ügyfeleink valóban a Partnereink, tehát amikor csak tehetjük mi is náluk vásárlunk.
    * Mert több mint 20 éve vagyunk a piacon és 20 év múlva is itt leszünk.
    * Mert mi hiszünk a tisztességes és kölcsönösen előnyös üzleti kapcsolatokban. Mert a célunk, hogy elnyerjük a bizalmát a hosszú távú üzleti kapcsolat érdekében.
    * Mert olyan termékek disztribútorai vagyunk, amelyek nemzetközi és hazai szinten is egyedülállóak.
 



 

 

KVM disztribució

Copyright 2010. (c) KVM Technologia Magyarorszag KFT.
Address: H-2724 Újlengyel, József Attila utca 12., Email: sales()kvmtechnologia.hu
Figyelem, a weboldal Joomla alapú és sütiket is használ!